Manapság, ha az emberek többsége meghallja az autizmus kifejezést, az 1988-ban bemutatott Esőember c. film jut eszébe, s az autizmust sokszor az ott látott tünetekkel azonosítja. Noha mindez hátránynak is lenne gondolható, mégis egyik óriási érdeme a filmnek, hogy egyszerre több százezer ember ismerte meg magát a kifejezést is. Bár a film óta eltelt több évtized, úgy tűnik, az autizmusról alkotott tudás mennyisége még nincs arányban az évek számával.
Sokszor előfordul még ma is, hogy gyermekorvosok, pedagógusok egy-egy tünet megléte esetén már biztosra veszik, hogy autizmusról van szó, vagy éppen ellenkezőleg: „Hiszen rám néz, megengedi hogy megsimogassam, ezért ez a kisfiú biztosan nem autista, nincs szükség további vizsgálatra. „ – halljuk sokszor.
Általánosságban elmondható, hogy nagyvonalakban, különösen a markáns tüneteket illetően ismerik a pedagógusok és egyéb szakemberek az autizmus jelentését, azonban mélységében ugyanakkor mégsem. Valóban nagyon nehéz ez, hiszen spektrumzavarról van szó, azaz a mintázat és tünet rendkívül változatos. A spektrum egyik végén az autizmusban és értelmi sérülésben súlyosan érintett esetek, míg a másik végén az enyhe, jó képességű, jó verbalitású csoport helyezkedik el. (Stefanik, 2005)
Az autizmus fogalma több szinten vizsgálható és értelmezhető. Leírható és vizsgálható biológiai, pszichológiai szempontból és a viselkedés szintjén egyaránt. (Happé, 1994) Ma már mindhárom szempontból pontosan leírt és jól megismert fejlődési zavarnak tarthatjuk az autizmust. A háttérben organikus okok állnak, egyre több bizonyíték szól a probléma genetikai meghatározottsága mellett, noha az autizmus biológiai okainak pontos azonosítása még napjainkban is folyik.
„Az autizmus diagnózisának alapja a kommunikáció, a szociális interakciók, valamint a rugalmas viselkedésszervezés területein mutatkozó fejlődési mintázat. A minőségében eltérő fejlődést rendkívül változatos formákban megjelenő tünetek tükrözik, amelyeknek a fenti területek legalább egyikén már három éves kor előtt jelen kell lenniük. A tünetek bizonyos viselkedéses jegyek teljes vagy részleges hiányát, valamint szokatlan megjelenési formáját egyaránt jelenthetik, emellett más-más jellegzetességek kerülhetnek előtérbe a gyermek életkorától, értelmi és egyéb képességeitől, autizmusának súlyosságától, személyiségétől és tapasztalataitól ( családi háttér, fejlesztés, ellátás ) függően.„ (Németh, 2004)
Magyarországon az európai országokhoz hasonlóan a vizsgálatok során a BNO- 10-ben (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) illetve tüneti szinten a DSM-IV-ben megfogalmazott kritériumokat veszik alapul. Ennek megfelelően, az autizmus spektrum zavar fogalmába több diagnózis is tartozik, mint például a gyermekkori autizmus, Asperger szindróma, atipusos autizmus, vagy a nem meghatározott pervazív fejlődési zavar.
Láthatjuk, mennyire változatos az autizmus, s megértjük azt is, miért spektrumzavar. Azonban ahhoz, hogy az érintettek valóban autizmusspecifikus fejlesztésben részesülhessenek, fontos ismerni a tüneteket magyarázó kognitív pszichológiai elméleteket is.
E szerint az egyik kiemelkedő elmélet a naiv tudatelmélet-deficit hipotézise (Frith, 1991) , melynek az a lényege, hogy az érintett személyek nem, vagy csak kevéssé képesek arra, hogy mások mentális állapotait (pl. vélekedéseit,szándékait, érzelmi állapotát) értelmezzék, ezáltal az emberek viselkedését értelmezzék, bejósolják.
Mindezekből az is követezik, hogy az autizmussal élő személyek fejlesztésében, támogatásában kiemelkedő fontosságú a bejósolhatóság, az érthetőség megteremtése az őket segítő emberek viselkedésében, valamint a tárgyi környezetében egyaránt.
A másik meghatározó kognitív pszichológiai elmélet a végrehajtó működések zavarával magyarázza a rugalmas viselkedésszervezés területén tapasztalható nehézségeket (Ozonoff és mtársai, 1997, ; Stefanik, 2004.) A kutatások eredményei azt bizonyítják, hogy az autizmussal élő emberek többségénél ezeknek a működéseknek egy része sérült, ami azt jelenti, hogy esetükben hiányzik a célvezérelt cselekvések végrehajtásához szükséges, rugalmas, belső „ forgatókönyv”. Ez a probléma vezethet ahhoz, hogy gyakran egyszerű, monoton cselekvéseket végeznek, vagy ragaszkodnak az állandósághoz, a megszokotthoz, illetve a sokak már az egyszerű önellátási tevékenységekben is segítségre szorulnak.
Támogatásuk során a hibás vagy a hiányzó belső forgatókönyvek helyett, jól követhető és érthető külső forgatókönyvet kell számukra biztosítani.
A harmadik elmélet szerint pedig az autizmussal élő emberek kevésbé képesek arra, hogy az információkat jelentésteli egésszé szervezzék, Uta Frith 1989-ben ezt centrális koherencia gyengeségnek nevezte el. Az autizmussal élő személyek gyakran emiatt foglalatoskodnak megszállottan bizonyos tárgyak részleteivel, ragaszkodnak az azonosságokhoz és afunkcionális rutinokhoz, illetve ezzel magyarázható a sokszor kiváló mechanikus emlékezet, kiemelkedő, szigetszerű képességek.
Az állapot tehát nagyon sokszínű, a terápiának éppen ezért mindig egyénre szabottnak kell lennie úgy, hogy az autizmusról való tudásunkhoz is illeszkedjen.
Összegezve elmondható, hogy e széleskörű csoporthoz, az autisztikus zavarok spektrumához tartozó emberek a szociális interakció, a kommunikáció és a fantázia fejlődésének minőségbeli károsodásában szenvednek, azt jelenti, hogy – az egyéni különbségek ellenére- ezeknek az embereknek olyan hasonló típusú pedagógiai módszerre van szükségük, amelyet a szó szűk értelmében vett autista rendellenességben szenvedő emberekre szabtak, egy olyan módszerre, amely elsősorban az erősen személyre szabottságban, a vizuális támogatásban, az előreláthatóságban, és a folytonosságban gyökerezik. (Theo Peeters, 1994.)
Lorna Wing egyik hollandiai beszédében így fogalmazott:
„ ..ha valaki – bármilyen formában – ebben a triászban szenved, akkor az súlyosan befolyásolja a személyiségfejlődését. Az ebben a rendellenességben szenvedő emberek a közönséges életet nehéznek, zavarba ejtőnek és ijesztőnek érzik. Sebezhetőek, és egy sor korlátozott tevékenységbe menekülnek azért, hogy biztonságra és előreláthatóságra leljenek. Az oktatás, a pihenés és a munka során hasonló segítségre van szükségük. Másoktól függenek, és olyan külső keretet kell nyújtani neki, amelyben a struktúra és a szervezés egy kicsit világosabbá teszi és megkönnyíti az életüket. „
